1.fejezet - The Way its up

Sziasztok!

                                Itt az első feji. Remélem tetszik :)

                                      Puszi:Domcsyy xx

Stella Black

Eljött a nagy nap. Elköltözöm Mullingarból vissza Londonba. 2 éve jöttem el onnan, mert sok

problémám volt. Egy srác szörnyen megbántott… Én nem láttam értelmét az életemnek, drogokhoz nyúltam és sokat ittam. Mára már túltettem magam a múltamon és most visszatérek. Vida a legjobb barátnőm, aki már alig várja az érkezésemet. És ez kölcsönös. Anyu nehezen, de beleegyezett, hogy visszamenjek, hisz látta, hogy itt nem élhetek teljes életet. Az itteni suliba ki nem állhattak, mert én más voltam. A folyamatos balhék, szinte mindennap voltam az igazgatóiba, ami már törzshelyemmé vált. De ennek vége. Visszamegyek Londonba…

Reptéren~

- Anyu, most már mennem kell, mert lekésem a gépem – motyogtam halkan, miközben anya sírva búcsúztatott.

- Rendben kicsim, de amint leszállsz, hívj – szipogott, és megölelt. Joshal, a bátyámmal mosolyogva néztünk egymásra.

- Azonnal –bólintottam - Josh vigyázz anyura nagyon - fordultam bátyám felé, és ő is kapott egy ölelést puszival fűszerezve. Igen, van egy 17 éves bátyám Josh, akit imádok. Rengeteget hülyültünk és elmondtam neki mindent. Az egyik legjobb barátom:) Mindig tudta, hogy mi bánt és ő segített a drogos időszakomon át. Hiányozni fognak nagyon,de nyáron vissza költöztette őket ide, ha beleszakadok is. Elindultam a repülőgép felé. Még egy pillanatra visszafordultam. Anya sírva integetett, Josh meg csak mosolygott. Ő tudja csak igazán, hogy ez életem legfontosabb napja.
Londonban~

Hamarosan megérkeztem és első dolgom volt, hogy felhívjam anyut. Megnyugtattam, hogy minden rendben van. Mikor letettem a telefont, a várakozóba indultam. Körülnéztem, de nem láttam Vidát. Már össze-vissza pörögtem, mint egy idióta.
- Héj csajszi! - kiáltotta valaki a hátam mögött. Én egy 180 fokos fordulatot tettem. Vida kb. 5 méterre ált tőlem, és egy kicsit furán nézett rám. Gondolom az előző mutatványom az oka:)
- Jézusom, Vida! - kiáltottam fel, és a nyakába ugrottam - Annyira hiányoztál! És..és gyönyörű vagy - néztem végig rajta. Felidéztem a 14 éves kislányt, akit utoljára láttam. És most egy 17 éves érett nő áll előttem.
- Stella! Olyan jó, hogy itt vagy - ölelt magához szorosabban.
- És.. Mi jót csináltál ma? - kérdeztem, amikor elengedtük egymást, és elindultunk, hogy elhozzuk a bőröndjeimet.
- Semmit. Vártalak - mosolygott.
- De aranyos vagy!- nyomtam egy puszit az arcára - Iszonyúan hiányoztál, ugye tudod?- mondtam komolyan.
- Te is nekem - bólintott. Nagy nehezen sikerült előkeríteni a csomagjaimat, aztán taxiba ültünk.
- Hm... Rég láttam... - sóhajtottam, miközben a tájat fürkésztem.
Iszonyúan hiányzott ez nekem. A londoni párás levegő, a folytonos esőzés... Az én hazám..

Hamarosan hazaértünk. Egy ideig Vidával fogok lakni, és majd ha anyuék visszaköltöznek, akkor talán visszamegyek hozzájuk. Bevittük a bőröndjeim és felvittük a szobámba, ami eszméletlen volt.
Hamar kicsomagoltam, aztán kicsit körülnéztem a házban. Lementem Vidához a konyhába. Vida a konyhapult előtt ált, és vacsit csinált, gondolom. Legalábbis próbált.
- Mi volt veled ennyi éven keresztül? - kérdeztem mosolyogva, és leültem az asztal elé.
- Pizza, hamburger, sült krumpli - felelte, és éppen a kenyeret próbálta szétvágni. Ahhoz képest, hogy nem valami egészségesen étkezik, nagyon vékony.
- Akkor mikor ettél utoljára normális kaját? - tettem fel a kérdést.

- Tavaly karácsonykor nálatok - fordult felém egy pillanatra, és elkezdtünk neveti.

Tudni kell Vidáról, hogy nem a legjobb szakács a világon, de próbálkozik legalább. Inkább táncba tehetséges, szóval a konyhától célszerű távolt tartani.

- Ja akkor még ezért áll a ház - nevettem.
- Miért azt hitted leégetem? - vonta fel a szemöldökét vigyorogva.

- Vida, igen azt hittem - és amint kimondtam már is egy párna landolt az arcomba. Persze visszaadtam neki. Ezek után még rengeteget hülyéskedtünk, beszélgettük. Kérdezgettem, hogy mi van Kate-tel és Anny-val, de azt mondta, hogy holnap megtudom. Olyan 11 óra fele mentünk aludni, mert holnap kezdődik a számomra új iskola. Azokban a reményekben aludtam el, hogy itt lesznek barátaim és senki sem fog kiközösíteni..